Féltékeny vagyok!

Az új kolléganő, Szonja, igazi bombázó. Nem elég, hogy 178 centi magas, ráadásul olyan karcsú a dereka, mint a nád. A mosolya? Az meg a férfiak szerint egyenesen elbűvölő. Nem csoda, hogy mindet az ujja köré csavarja. Bomlanak is utána. Örökké róla ábrándoznak, örökké róla beszélnek, még a lányok összesúgnak mögötte a folyosón. De van is önbizalma, már az első nap miniben jött.
- Azt kérded, bosszant? Hát hogyne bosszantana, amikor reggel az egész iroda az ő parfümjétől bűzlött - csattan fel a barátnőm, Mária, és csak sorolja sérelmeit. Pedig - mások szerint - az új kolléganő egyetlen hibája, hogy feltűnően csinos, és még csak nem is buta.
- Két éve kerültem az irodába. A kezdet iszonyú volt. Nem ismertem senkit, bárkihez közeledtem, falakba ütköztem. Csak ellenállást és elutasítást kaptam, mint egy pestises. Senki nem árulta el, hol van az értekezlet, ami már tíz perce elkezdődött. A kollégák úgy jártak kávézni, cigarettázni együtt, hogy egyszer sem hívtak. De hiába mesterkedtek, kitartottam. Nem voltam hajlandó összetörni. Később egy kolléganő bevallotta, eleinte nagyon gyűlölte azt a csinos kis fiatal betolakodót, aki én voltam. Ő sem bírta elviselni a konkurenciát - emlékezik ugyanezekre a napokra a most 31 éves Szonja. Konkurencia, rivalizálás, irigység, féltékenység: egy tőről fakadnak? Ugyanaz az érzelem, ugyanaz a harc?

Irigység, féltékenység, verseny?

Ki nem érezte már az irigységet, a tehetetlen dühöt, amikor valaki valami olyat birtokol, amit mi nagyon szeretnénk, de nekünk nem adatott meg. Legszívesebben törnénk-zúznánk. A féltékenység ennél azért összetettebb érzés: abban már általában benne foglaltatik a vágy is, hogy megszerezzük magunknak azt, ami a másiknak megadatott. Ha csak egy futó gondolat erejéig is azt szeretnénk, hogy egy kübli kék olajfesték ráboruljon a barátnőnk törtfehér, gyönyörű szabású, vadonatúj kiskosztümjére, egyértelműen az irigység áldozatai vagyunk. Ezzel szemben, ha arra gondolunk: "Mennyire szeretnék én is egy ilyen kiskosztümöt!", ez már féltékenység. És ha végezetül azt is megfogadjuk: "Jövő hónapban meglepem magam egy ilyennel, sőt még egy táskát is veszek hozzá", nos, ez már maga a verseny, a versengés.

Hatalmas szeretetéhség

A féltékenység eredetére rengeteg okot találhatunk. (Hűséges-e a társunk? Beárnyékolja-e munkánkat az új kolléganő? Van-e olyan barátnő a környezetünkben, aki magára vonja az összes férfi tekintetet?) De végül mindig ugyanaz a magyarázat a féltékenységre: a szeretetéhség. Mert bevalljuk, vagy sem, egész életünkben a szeretetet hajkurásszuk. Amikor egy nő féltékeny egy másikra, ennek csak az az oka, hogy szebbnek, jobbnak, tehetségesebbnek, varázslatosabbnak tartja. Szívesen cserélne vele, azt hiszi, akkor boldogabb lenne, mivel jobban szeretnék.
"Amikor egyetemista voltam - mondja a 33 éves Emese -, örökké a legjobb barátnőmmel, Nórával lógtunk. Gyönyörű lány volt, a fiúk rajzottak körülötte. Engem, persze, észre sem vettek. Néha-néha nekem is jutott egy kis morzsa gyöngédség, de csak az általa ejtett fiúk álltak szóba velem. Egyszer nagyon csúnyán összevesztünk, és azóta nem is találkoztunk. Évekkel később értettem csak meg, hogy csodáltam ugyan Nóra szépségét, sugárzását, de szörnyen féltékeny is voltam a sikereire, amelyek engem egy kis senkivé tettek a saját szememben."
Emese azt mondja, úgy érezte, aki csábítóbb, csinosabb, az könnyebben elnyeri az áhított szeretetet. Ugyanígy, szerinte jobban szerethető a gazdagabb, az elismertebb, az életerősebb, a lendületesebb. A pszichológus szerint a féltékenység gyökerei a gyerekkorban keresendők: amikor a testvérek a szülők szeretetéért versenyeznek.

Örökös félelem

Mindehhez számítsuk hozzá azt is, hogy a nőkben állandó kétségek és félelmek dolgoznak: folyamatosan rettegünk attól, hogy elhagynak bennünket, hogy menthetetlenül magunkra maradunk, vagy kihasználnak minket. Ezért a szeretet legkisebb jele is megerősít. Minél jobban szeretnek minket, annál kevésbé vagyunk féltékenyek.
"Kamaszkorom alatt - és még sokáig utána is - képtelen voltam elviselni azokat a lányokat, akik csinosságukkal hívták fel magukra a figyelmet. Kihívóan, szexisen öltözködtek - meséli a 35 esztendős Anna. - Felszínesnek és egyben veszélyesnek éreztem őket. Ráadásul néhány kellemetlen élmény ért a fiúkkal. Hiába próbáltam ismerkedni, mindig kudarcba fulladtak a kapcsolataim. Aztán megismerkedtem a férjemmel. Nagyon tetszett, és nagyon akartam tetszeni neki. Megpróbáltam felhívni magamra a figyelmét, szerettem volna elcsábítani. A bő nadrágjaimat csinos szoknyákra cseréltem, a pólókat feszes felsőrészekre. Sőt, ami addig elképzelhetetlen volt, még magas sarkú cipőt is húztam. Az átalakulás teljes és tökéletes lett. És meghozta az eredményt! Ma már nem nézek szúrós szemmel a csinos fiatal nőkre. Inkább megpróbálom ellesni, mi az, ami egyedivé, mi az, ami kívánatossá teszi őket, s mi az, amit én is elsajátíthatok. Sokat változtam, és nemcsak a külsőm, hanem a szemléletem is."Anna rájött, a féltékenység gátolja az életben, és hogy szüksége van a figyelemre, szeretetre. Első lépésként örökre leszámolt az irigységgel.

A szakemberek szerint a féltékeny nők gyakorta nincsenek tisztában saját értékeikkel, jó tulajdonságaikkal, ezért önbizalomhiányban szenvednek. Másokat viszont - ok nélkül - tökéletesnek, sugárzóan ragyogónak, értékesebbnek, kívánatosabbnak látnak. Arról már nem is beszélve, hogy míg az ember önmagát teljességében ismeri, a másiknak csak egy-egy tulajdonságát, értékét veszi észe. Aki félénk, azt hiszi, a többiek bezzeg mind bátrak és belevalóak. Az, aki boldogtalan, biztos abban, hogy a környezete boldog. Aki viszont biztos önmagában, annak nincs szüksége arra, hogy másokhoz mérje magát. Ha a féltékenység már-már uralkodóvá válik az ön életében (itt most nem a párkapcsolaton belül időnként megjelenő szorongató érzésről beszélünk, hanem egy sokkal kitartóbb, általánosabb jelenségről), érdemes feltenni néhány kérdést: Szeretnek-e egyáltalán engem? Úgy és annyira szeretnek, ahogy nekem szükségem van rá? Tényleg egy senki lennék? Miért félek attól, hogy nem állok a helyzet magaslatán? Ez az első lépés a féltékenység felszámolásához, ahhoz, hogy a boldogságot és lelki békét megtalálhassuk.

Önfejlesztő féltékenység

Vágy nélkül nincs élet, ez a hajtóerőnk. A vágy az mutatja, hogy valami hiányzik. Ahhoz, hogy vágyakozzunk, tudnunk kell, hogy valami hiányzik. És ez nem is mindig egyszerű. Ne gondoljuk, hogy mindig tudjuk, mi irányít, mi mozgat bennünket. Ezért nem időpocsékolás, amikor hallgatunk vágyainkra, odafigyelünk a belső hangokra, egyszóval: megismerjük önmagunkat. Ha ez magától mégsem megy, segíthetnek a kérdések is: Hogyan érzi magát munkahelyén? Sikeres-e és kiteljesedik általa, vagy csak egyszerűen meg akar felelni? Kinek akar megfelelni? Milyenek a kollégái? Provokálóak? Barátságosak? Segítőkészek? Ne kímélje magát, legyen nagyon őszinte! De tegye fel a kérdéseket a barátaira, testvéreire, párjára, környezetére is. Ha úgy érzi, szükséges, kérdezze meg ismerőseit is, hogyan látják önt. Ez a "nyomozás" nem a legkellemesebb elfoglaltság, de elengedhetetlen a továbblépéshez.

Feldolgozni és lépni

A nyomozás után jöhet a munka. Elsőként rá kell jönnünk, meg kell értenünk, mi az, ami a másiknál tetszik, mi az, ami vágyat ébreszt. Vajon a népes, nyüzsgő család, a jobb munka vagy a jómód vonzza? Aztán képzelje bele magát az áhított helyzetbe (valóban öt állandóan nyüzsgő gyerekre vágyik?)
"Sokáig egy belvárosi ház legkisebb lakásában éltem - magyarázza a 42 éves Klára. - Nyomasztó volt, rettentően vágytam térre. Jóban voltam az alattam levőkkel, és gyakran hívtak vacsorázni. Amikor lementem hozzájuk, mindig szörnyű irigység tört rám, mert nagyobb volt a lakásuk. Később a legádázabb érzések nélkül már képtelen voltam elmenni az ajtajuk előtt. Azt kívántam, költözzenek el onnan, és legyen enyém a lakásuk. Elmentem a bankba, a megtakarított pénzemből és hitelből vettem egy kertes házat a külvárosban. Most én hívom el magamhoz gyakran a volt szomszédaimat."Mi ebből a tanulság? Az, hogy a féltékenységet csak tettekkel oldhatjuk fel. Nem lehet másképp feldolgozni, csak ha az ember felismeri, megérti, és megteszi a megfelelő lépést a vágyott, irigyelt dologért. Ha igazán fontos, ezt meg is tudja tenni. Miért ne találnánk jobb munkát? Miért ne mehetnénk el egy egzotikus szigetre nyaralni? Miért ne újíthatnánk fel ruhatárunkat vagy változtathatnánk kapcsolatunkon? Ha felismertük, mire vágyunk, már gyerekjáték megtenni az első lépést.