A mágia története

Az ősi természeti népek ugyan nem ismerték a körülöttük lévő természet -mai fogalmakkal mondva- tudományos működését, de megértették a fizikai valóság mögött meghúzódó magasabb világok működési mechanizmusát. Pontosan tudták, hogy az a világ, amiben élnek nem az első és nem az utolsó a létező világok között. Ismerték a síkok egymásra épülését és kialakulási folyamatát.
Elődeink hitvilágában elterjedt az a hiedelem, hogy a növények, az állatok és a természeti képződmények szellemmel vagy lélekkel rendelkeznek. Ezt nevezik animizmusnak, a latin anima -lélek szóból. A vadászat megkezdése előtt az ősemberek eljátszották az előttük álló zsákmányszerzés minden fontos mozzanatát. Az elejtendő állatot felfestették a barlang falára, arcukra harci színeket kentek és fejükre állati maszkot erősítettek. A szertartás során a festett állat elejtését modellezték, ami hitük szerint így a valóságban is bekövetkezett. A sikeres vadászat nélkülözhetetlen részét képezte ez a ritus, aminek alapja a hasonlósági (imitatív, homeopatikus utánzó) mágia, ami azon az elméleten alapul, hogy a hasonló hasonlót hoz létre, és a hasonló a hasonlót vonzza.
Ennek az elvnek az alapja, hogy közvetlen kapcsolat van a makro- és a mikrokozmosz között. Azaz, ha a mikrokozmoszban változást hozunk létre akkor ez hatással lesz a makrokozmoszra és fordítva. Ebben az esetben a mikrokozmosz a rajz, a makrokozmosz pedig maga a vad elejtése.
A másik ősi mágikus gyakorlat az átviteli (szimpatetikus) mágia, aminek lényege, hogy azok a dolgok, amik valaha kapcsolatban voltak egymással, szétválasztásuk után is hatnak egymásra. Ennek egyik őskori példája az állatmaszk. Lényege, hogy az álarc anyaga az elejtendő állatfajta bőréből, csontjából készült, ami megkötötte az állat erejét és ezáltal elősegítette a sikeres vadászatot.
A vad elejtése mellett a másik legfontosabb tevékenység a termékenység elősegítése volt. Az őskori agyagszobrocskák nagy testű, nagy mellű ősanyát ábrázoltak. A bőség, a gazdagság és a termékenység szimbólumát. A szaporodást számukra megmagyarázhatatlan erők irányították, ezért kezdték valamiféle isten erejének tulajdonítani. Megszemélyesítették a természet erőit is. Így jöttek létre az eső, a villám, az égitestek, a folyók, tavak, és egyéb természeti képződmények istenei.
Ezzel párhuzamosan tiszteltek szentnek tartott állatokat, tárgyakat, növényeket és a későbbiekben mítikusnak tartott lényeket. Ezt nevezzük totemizmusnak.
Az ősember észrevette, hogy az őt leginkább befolyásoló dolgok az "égből érkeznek". A villámok rettegéssel töltötték el, az eső vizet és hideget hozott, a Nap pedig meleget adott, vagyis megteremtették az élet körülményeit. Könnyen megfigyelhette, hogy a sötétség és a világosság váltják egymást, talán arra is rájött, hogy a nappal a fény és a világosság jelenléte, az éjszaka pedig annak hiánya.

Ahogy a tudása növekedett, megérthette, hogy a fény a növekedéssel, az élettel és az aktivitással van kapcsolatban, az éjszaka pedig a pihenéssel, a nyugalommal és a halállal. Ebből a felismerésből két istent alkotott, a sötétség és a halál, valamint a világosság és az élet istenét. Ezzel létrejött a dualisztikus világszemlélet előképe.
Az élet alapja számukra a születés volt, emiatt egyre inkább előtérbe került a nők szerepe. Az Agancsos Isten (Nap) mellett a Nagy Anyaistennő (a Föld és a Hold) tisztelete az őskorban nagyon fontos szerepet játszott, a társadalom átrendeződésével és a szerepek újrafelosztásával azonban egyre jobban növekedett az atyaisten, vagyis a férfi jelentősége.
Az ókor ebből a szempontból egy átmeneti korszaknak számított ahol ez a két szerep nagyjából kiegyensúlyozott volt. A többistenhit volt jellemző. Innentől kezdve több irányvonalra bomlik szét a mágia fejlődése. A mágia útján az egyiptomi kultúra az egyik fontos állomás.
Egyiptom világképe fordított világkép, a Nílus ugyanis délről északra folyt, kettészelve az országot. Nyugati partján épültek a nekropoliszok, vagyis a sírvárosok. Ez volt az Amenti, a holtak birodalma, ahol Ozirisz uralkodott. A keleti parton az élők városai terültek el. Az ősi megfigyelés, miszerint a nappal az élet, az éjszaka pedig a halál, itt is érvényesült. A Nap keleten kel, és nyugaton nyugszik le. Az ország felosztásakor is ezt a felismerést követték.

A Nap a férfi isten jelképe. Egy másik megfigyelés alapján a Nílus áradása összefügg a Hold mozgásával. Így hozták kapcsolatba a Holdat a termékenységgel, a női isten megtestesüléseként. Ugyanakkor ez az égitest a halál utáni élet szimbóluma is. Egyiptom mágiája a halál mágiája volt. A halál legyőzésére törekedtek. Ennek kifejezéseként próbálták megőrizni a halott testét. (mumifikálás) A mágikus rituálék legfőképpen ehhez kapcsolódtak. A mágikus világkép megértéséhez nélkülözhetetlen az Analógiák Tana, ami Hermész Triszmegisztosz nevéhez fűződik, akit Thot-tal, az istenek írnokával azonosítottak. Legfontosabb mondata: Ami fent van az megegyezik azzal ami lent van és ami lent van az megegyezik azzal ami fent van. Vagyis a mikrokozmosz (az ember) és a makrokozmosz (az univerzum) egy és ugyanaz. Az Analógiák Tanát a Smaragdtábla tartalmazza, melynek megtalálását Nagy Sándornak tulajdonítják.
A görög mágikus kultúra majdnem teljes egészében az egyiptomira épült. A görögök a politeizmust még tovább mélyítették. Mindent megszemélyesítettek, és istenekké tettek. Az istenek harcai és viszályai befolyásolták az életüket. Az ókori világban messze földön híressé váltak a görög jósdák: A delphoi Püthia kábulatban mondta jóslatait, amiket a papok értelmeztek. Sybilláknak nevezték a jósnőket, akiknek jóslatai a mai napig fennmaradtak. A filozófusok (Platón, Arisztotelész, Thalész, Pithagorasz, Ptholemaiosz...) műveire sok későbbi gondolkodó építette munkásságát.
Híres vallásos és misztikus szertartások voltak az eleusziszi misztériumok, melyeket Athén közelében tartottak. A szertartásokat Emulposz alapította Déméthér és Perszephoné termékenység-istennők tiszteletére, többek közt megtisztulásokból és spirituális böjtből állt. A résztvevők pszichedelikus szerek hatása alatt a halhatatlanság és az újjászületés misztériumát élték át.A római korban a hódítások, a hatalomvágy és az élvezetek kerültek előtérbe.
Ebből kifolyólag az ezekhez kapcsolódó szertartások lettek fontosak. Egyiptom ősi misztériumát nem értették meg. Az ország meghódítása után az ottani templomokat római templomokká alakították. Ízisz istennő misztériuma azonban fennmaradt, és mellette a hasonló jellegű római istennő, Diana kultusza is megerősödött. Egy történet szerint Diana tiszteletét Nemi falujában Oresztész vezette be. A tölgyszentélyben örökké égett a tűz, amit a veszta szüzek őriztek. Az örökké égő tűz tisztelete általánosan elterjedt szokás volt a legrégebbi koroktól kezdve. Diana volt az erdők királynője, és férje az Erdő királya. Ez állandóan változó tisztség volt. A férfinak volt egy szent fája, amit élete árán is védelmezett. Tisztségét csak a megölésével kaphatta meg más. A szent liget alapítója és Nemi első királya Virbius volt, a papok mítikus elődje. Nagy szerephez jutottak az ókori Rómában a különböző jósok is, így például az augur, más néven madárjós, aki a madarak röptéből jövendölte meg az eseményeket.
Az északi népek mitológiája és vallása az ősi barbár törzsek hitvilágából alakult ki és keveredett az ide érkező népek hitével. Nőies (seidh) és férfias (galdur) mágiát különítettek el. A nőies, vagyis lunáris mágia fontos kelléke volt a seidh állvány, ami a sámánlétra megfelelője. Az asztráltest kivetítése és állat alakban való megjelenítése, a varázsszerek, mágikus főzetek és a bájitalok elkészítését is a seidh boszorkány hatáskörébe tartozott. A galdur, vagyis a szoláris mágia legfőbb eszköze a mágikus ábécé, vagyis a rúnák voltak.
A legkorábbi időkig nyúlik vissza a boszorkányság néven emlegetett gyülekezetek ősi mágikus termékenységi ritusokból kifejlesztett és felélesztett tradíciója. A tudást zárt csoportokban adták tovább egy istenpárt megszemélyesítő férfi és nő vezetésével. A nő a holdistennőt vagy a földistennőt szimbolizálja, a férfi pedig az agancsos istent, aki a természet körforgását, az örök megújulást hirdeti. Gyökerei az őskorba nyúlnak vissza, amikor a kezdetleges sámánisztikus szertartások elmaradhatatlan kelléke volt a szarvakkal díszített állatmaszk.

A kereszténység elterjedésével az ősi szertartásokat bűnös paráznaságnak, a szarvas maszk miatt az ördöggel való cimborálásnak tartották, és üldözték.
A keresztény vallás dogmatikus tanításai sokáig háttérbe szorították a mágiát. Kezdetekben a férfi és a női lényeg még egységesen vett részt a teremtés folyamatában. Ebben a kettősségben természetesen a nem nélküli Egység nyilvánul meg. A későbbiekben a vallás a férfi istent helyezte előtérbe.

-Nayah-

Parsifal és a Szent Grál

A Grál egy csodás tulajdonságokkal bíró kehely vagy edény, melynek jelenlétében minden asztal megterül, s aki látja, nem hal meg abban az évben. Egy nagyon magas hegy tetején őrzik a Grál lovagok.
Az első Grál király Titurel volt, aki Anfortas és Herzeloide apja, Parsifal nagyapja. Titurel utódja Frimutel volt. Később Anfortas vette át a helyét.
Ő a Halászkirály, aki egy hölgy szerelméért párbajozva megölt egy embert, s ezért nem méltó a Grál vár trónjára. A párbajban egy dárdától úgy megsebesült a combján, hogy csak feküdni tudott. Nem volt képes se meghalni, se meggyógyulni. Csak akkor kaphatott feloldozást, ha egy lovag, aki megtalálta az utat a várba részvéttel volt iránta. A titokzatos utat csak az találhatja meg, akit a Grál kiválasztott.
Ebből kiderül, hogy Anfortas egy paradicsomi állapotból, egy védett anyaméhből bűne által kikerülve hogyan vált sebesült teste által szenvedővé. Feloldozásra váró lelkének szüksége volt egy a szeretet, és a megbocsátás erényével megáldott másik lélekre, aki segítségére siet. Ő volt Parsifal, Anjou Gamuret és Herzeloide királynő fia.
Anyja a vadonban nevelte, hogy ne ismerje meg a lovagi életet, ami apja halálát okozta, a bagdadi kalifa melletti harcban. Ám Parsifal egyszer az erdőben három lovagot vett észre, akiket tündérnek nézett. A lovagok elmesélték neki, hogy ők Arthur kerekasztalának lovagjai, s ezután a fiúnak többé nem volt maradása. Az udvarba akart menni, hogy ő is lovag lehessen. Anyja aki nem tudta lebeszélni szándékáról, kétségbeesésében bolondruhát varrt neki, kezébe nyársat adott, remélve, hogy kigúnyolják az emberek, s visszatér. Ám a fiú mégis elindult, s anyja belehalt a bánatba.
Arthur kastélya előtt egy vörös páncélos lovaggal találkozott, aki jobb kezében egy aranyserleget tartott. Az aranyserleget Ginevra királynőtől ragadta el, akire ráömlött a vörösbor, de a lovagot nem merte senki feltartóztatni. A fiúval küldött üzenetet a várba, hogy valaki jöjjön ki, és párbajban szerezze vissza tőle a kelyhet.
Parsifal belépett a kastélyba. Megcsodálta a harci méneket, a díszes öltözékeket, a várnépet. A díszterembe lépve rögtön Arthur elé állt. Az üzenethez azt is hozzátette, a király küldje őt, és ha sikerül legyőznie, adja neki a Vörös Lovag páncélját, fegyverét, majd üsse lovaggá.
Kay felháborodott, ám Arthurnak megtetszett a kedves fiú önbizalma.
Parsifal kiment, és rátámadt a lovagra. Olyan hévvel, akarattal küzdött dárdájával, hogy letaszította a lovagot, és elvette felszerelését.
Miután megölte a Vörös Lovagot, betért Gurnemanz kastélyába, aki háborúban három fiát is elvesztette, ezért örökbe fogadta a fiút, és oktatni kezdte. A harc mellett azt is megtanította neki, a jó lovag soha nem kíváncsiskodik, nem tesz fel kérdéseket.
Parsifal innen is tovább állt. Később eljutott egy tengerparti városba, amit ellenség támadott meg. A fiú a segítségükre siettett, megmentette Kondviramur királynőt, aki hálából feleségül ment volna hozzá. Ám a lovag inkább anyjához indult. Útközben egy erdei tó partjánál találkozott Anfortassal, aki egy csónakban feküdt betegen, és halászott. A király meghívta Parsifalt a várába, és ő jó lovaghoz méltón nem kérdezett tőle semmit. A kijelölt úton eljutott a csodás kastélyba, ahol újra találkozott a halásszal.
Szokatlan dolgokat is tapasztalt. A hatalmas termekben rengeteg heverő állt, mindegyiken négy díszes ruhába öltözött lovag ült. Egy apródot is megpillantott, aki egy véres lándzsát hordozott, majd egy fiatal nő behozta a Grált, és az étellel és itallal látta el őket. Mindenki szomorú volt. Vacsora után egy másik apród rubindíszes kardot hozott, amit a király Parsifalnak ajándékozott. A lovag még mindig nem kérdezett semmit, aludni tért. Reggel a várat üresen találta, és kifelé csak a kapuőr kiáltott utána gúnyosan.
Útközben találkozott egy hölggyel, kinek ruhájára az Anfortasnál látott galamb volt hímezve. Megkérdezte, mit jelentenek a látottak, és Sigune, akiről kiderült, hogy a lovag unokahúga elmondta. A lány szerint a jó lovag mindenekelőtt emberséges, meg kellett volna kérdeznie, segíthet-e.
Parsifal szomorúan ment tovább. Már ősz volt, mire visszaért Arthur udvarába. Ám nem sokáig maradhatott, mert Kundri az öregasszony, a Grál vár követe, bevádolta Arthurnál, hogy miatta halt meg az anyja, és nem segítette Anfortast sem. A fiú ezután elhagyta az udvart. Gawainnal, egy másik lovaggal bolyongott. Együtt sok kalandot éltek át, szörnyetegekkel vívtak és hölgyeket mentettek meg, de soha nem tudta elfelejteni a bajt, amit okozott.
Egy korai tavaszon, mikor még hó borította a mezőt, Parsifal egy madarat lőtt. A lecseppenő vér a fehér havon eszébe juttatta a fehér bőrü, piros orcájú Kondviramurt.
Szívesen visszatért volna hozzá, de fogadalmat tett, hogy meg kell találnia a Grált, és jóvátenni hibátját. Elhagyta hát Gawaint, és egyedül ment tovább, míg nagybátyja, Trevrizent befogadta remetelakába, és megtanította arra, hogy a jó modor és a harci tudás nem elég. Az igazi lovag az, aki megszánja és segíti a szenvedőket.

Sok év múltán újból eljutott Anfortashoz, megváltotta szenvedéseitől. Cserébe ő lett a Grál vár uralkodója. Feleségül vette Kondviramurt, akitől két fia született, Lohengrin és Kardais.

Parsifal és a Tarot 22 nagy arkánuma

A tarot kártya 22 szimbolikus képpel mutatja be a személyiség fejlődését, az emberi tapasztalást, a bölcsességhez és megértéshez vezető utat. A 0. kártya a Bolond, ennek az utazásnak a kezdete, a 21. Világ pedig a megérkezés. Az út végén pedig újra vár a Bolond, az újrakezdés.
Parsifal története is bolondruhában kezdődik.
A 0. Bolond kártyája a nyitottság, a kezdet, a gondtalanság kifejezője. A fiú lelkesen, naívan indul a világ megismerésére, szabad és boldog. Vonzza az ismeretlen, nem aggódik sorsa miatt.
Az 1. lap a Mágus, amikor a cselekvő ember kipróbálja mire képes. A kreativitása, az önbizalma segítségével Parsifal legyőzi a Vörös Lovagot, s bejut a várba.

A 2. számú lap a Főpapnő. A tudattalan, az álmok, az érzelmek, az intuitív tudás szimbóluma. A fiú tanulási folyamata már a passzív, titokzatos, számára ismeretlen lovagi feladatok megértéséhez ért. Nem elégszik meg a fizikai győzelemmel, rájön, hogy van egy másik oldala is a tudásnak. tehát tanítót keres.

A 3. az Uralkodónő, a gyakorlati problémák, a gyakorlat, a biztonság utáni vágy, a fejlődés, gyarapodás kártyája. Parsifal elérkezik Gurnemanz kastélyába, ahol megtalálni véli a keresett tanítót, a biztonságot. Fejlődése komolyan elkezdődik.
4. kártya az Uralkodó. A szilárdság, a hatalom, az ítélet, a törvény és a tekintély szimbóluma. Példánkban ez Gurnemanz tanításának feltétel nélküli elfogadása, tisztelete, és a fiú- apa kapcsolat kialakulása.
Az 5. a Főpap a spirituális kérdések, és a lét értelmének keresése, az engedelmesség és maga a morális tanítás. A jó lovag nem kíváncsi, nem kérdezősködik. Parsifal ezt feltétel nélkül elfogadja, s alkalmazza is.
A 6. lap a Válaszút, vagy Szeretők. Jelentése a választás, egy konfliktushelyzetben vagy érzelmi problémában az önálló, racionális döntés. Mikor a fiú megmenti Kondviramurt, elvehetné feleségül, de ő az anyját választja.
7. kártya a Diadal vagy Szekér. Az utazás, mozgás kifejezője és az ellentétes hatások, ellentétek kiegyensúlyozásának szükségessége, a tudatos és a tudatalatti kettőssége. Alkalmazkodás a társadalomhoz, a társadalmi értékekhez, és a győzelem. Mikor Parsifal találkozik a beteg halásszal, nem kérdez semmit. Érzi az ellentétet saját érzései és a tanítás között, de egy kialakult elképzelést, egy tanult viselkedési formát alkalmaz. Még nem tapasztalta meg, hogy ez sikeres vagy sem, csak alkalmazkodik tanítója elképzeléséhez. A várban látott véres dárda az ego és a harc szimbóluma. A győzelem és a bukás lehetőségét egyaránt megmutatja.
A 8. kártya az Igazság, a belső nyugalom, a harmónia, az elszámolás tetteinkről, az eredmények helyességének megkérdőjelezése. A lovag érzi, hogy valamit elrontott. Sigune világosítja meg számára az igazságot. Lelkileg összetörten bolyong a világban, s egészen addig nem tud megnyugodni, míg nem találkozik Trevrizenttel, a bölcs remetével.
Nem nehéz kitalálni, mi a 9. számú lap elnevezése. A Remete, aki megvilágítja az utat a sötétségben, a kétségbeesésben. Megmutatja a valódi igazságot, segít megmérkőzni félelmeinkkel. Parsifal végre megtanulja az igazi lovag kötelességét, s megbékélve indulhat tovább.
A 10. lap a Sorskerék, Szerencsekerék, vagy Karma. Jelképezi a sors törvényszerüségét, a személyes életfeladatot, a sorsfordulatot. Parsifal megtalálja az életcélját, felismeri, miként segíthet a Halászkirályon.
A 11. kártya az Erő, az energia, elszántság, önbizalom és a győzelem. A lovag merészen, bátran, telve nyugodt önbizalommal, legyőzve félelmeit, kudarcát. elindul Anfortashoz.
A következő kártya az Akasztott, a 12-es számot viseli. Az eddigi nézőpont felülvizsgálatát, az újrakezdést, a próbát jelenti Parsifal életében. Megteszi az első gyakorlati lépést az új tudás alapján.
A szenvedő királyt megszánja, s ezáltal eljuttatja a 13. kártyához, ami a Halál.A lap jelentése a lezárás, befejezés, belenyugvás, általában egy életperiódus vége.
A 14-es lap a Mérték. Egy magasabb szintre lépés, mértéktartás, a vágyak és lehetőségek közötti középút megtalálása, a józanság.
A következő kártyával kiegészülve értelmezhetjük, ami ennek ellenpólusa, a 15., vagyis a Kísértés, más néven az Ördög, a tudatalatti elfojtott energiái, a bűneink felismerése és az elfojtott indulatok. A lovag a feladatot megoldotta, ám a bölcsességhez mindkét oldalt ismernie kell. Parsifal megváltja a királyt, ezáltal magasabb fejlődési szintre lép, de csak akkor fogadhatja el a Grál kastély trónját, ha személyiségének árnyoldalaival is tisztában van. A királynak, mint láthattuk, tökéletesnek kell lennie.
A következő lap a 16. Torony, a beszűkült látásmód, élethelyzet összeomlása, az utolsó gát áttörése, a lélek börtönéből való kiszabadítása. Ez egyfajta megszabadulás a földi kötöttségektől ami az isteni uralkodóvá válás elengedhetetlen feltétele.
A 17. kártya a Csillag, a harmónia, az egyensúly, a remények és a beteljesült szerelem szimbóluma. Parsifal végre átadhatja magát ennek az érzésnek is, és feleségül veheti Kondviramurt.
A 18. a Hold kártyája. Az érzelmeket, a visszavonultságot, a hirtelen zavarodottságot, a nőt, a szülést és a termékenységet is szimbolizálja. Parsifal hirtelen támadt új élete előhozhatta a zavart, a kételyeket alkalmasságának újragondolását. De a Hold az anyaság jelképe is. Az új király asszonya megszüli Lohengrin-t és Kardais-t.
A 19. kártya a Nap. A világosság, a tudás, az önbizalom a siker, a beteljesülés kártyája. Parsifal érett uralkodóvá vált. A pillanatnyi tétovázáson túllépett, megismerte saját erőit.
Ezt követi a 20. kártya, a Feltámadás, vagy az Ítélet. Parsifal megszabadul a haláltól, számadást vet életéről. Ez a megmérettetés szükséges a továbblépéshez, az istenné váláshoz, az örökléthez.
Az utolsó állomás a 21. Világ. a teljesség, beteljesülés, harmónia, a nő és a férfi összeolvadása, a Nagy Mű befejezése. Parsifal végre megtalálta helyét az életben, többre jutott, mint azt képzelhette volna. Valódi lovaggá vált, aki alkalmas a Grál megértésére.

-Nayah-

http://www.alianangels.hu