Anna örök

    Az évek jöttek, mentek, elmaradtál 
    Emlékeimbõl lassan, elfakult 
    Arcképed a szívemben, elmosódott 
    A vállaidnak íve, elsuhant 
    A hangod és én nem mentem utánad 
    Az élet egyre mélyebb erdejében. 
    Ma már nyugodtan ejtem a neved ki, 
    Ma már nem reszketek tekintetedre, 
    Ma már tudom, hogy egy voltál a sokból, 
    Hogy ifjúság bolondság, ó, de mégis
    Ne hidd szívem, hogy ez hiába volt 
    És hogy egészen elmúlt, ó, ne hidd! 
    Mert benne élsz te minden félrecsúszott 
    Nyakkendõmben és elvétett szavamban 
    És minden eltévesztett köszönésben 
    És minden összetépett levelemben
    És egész elhibázott életemben 
    Élsz és uralkodol örökkön, Amen.