Anyák napja
 

Az édesanya minden gyermek és felnőtt szívében különleges helyet foglal el. Ő az, akihez örömünkben, bánatunkban először fordulunk, ő az, aki számára mindig mi, a gyerekei vagyunk a legfontosabbak. Jelenléte, munkája életünk része. Gyakran észre sem vesszük, mennyit fárad, hogy az asztalon legyen kedvenc süteményünk, hogy mindig legyen tiszta ruhánk, meleg, biztonságot jelentő otthonunk. Számára mindez természetes, annyit kér csupán, hogy legyünk jó gyerekei.
A gyerekeket is, és a felnőtteket is egész évben elfoglalják a hétköznapok feladatai, örömei, bánatai. Néha nem sikerül jónak lennünk, néha bánatot okozunk, néha nagy örömet. Előfordul, hogy elfelejtünk valamit, lehet, hogy fontos dolgokat is. Minden évben van azonban egy nap, amiről sosem feledkezünk meg. Ez május első vasárnapja, ekkor köszöntjük az Édesanyákat.

Ez az ünnep nagyon régi, már az ókori Görögországban is tartottak tavaszi ünnepségeket az anyák tiszteletére. Akkoriban az istenek anyjának, Rheának adóztak tisztelettel. A történelem során később is mindig volt egy olyan nap, vagy ünnep, amikor az anyákat is köszöntötték. A kereszténység elterjedésével az anyaszentegyház tisztelete került előtérbe, mivel ez adja az életet és véd meg minden ártalomtól. Az idő folyamán az egyházi ünnep egybefonódott az anyák napja megünneplésével.

A philadelphiai Anna Jarvis nevéhez fűződik az anyák napjának hivatalos ünneppé tétele. 1914-ben lett az Egyesült Államokban nemzeti ünnep, ott május második napján köszöntik az Édesanyákat. Ez az ünnep az első világháború után gyorsan népszerűvé vált Európában is, köszönhetően a virágkereskedők szervezeteinek, akik elsőként kezdték propagálni az akkor már Amerika szerte elterjedt ünnepet. Dániában, Törökországban, Belgiumban, Ausztráliában, Olaszországban és Finnországban az egyesült államokbeli hagyományoknak megfelelően május második vasárnapjára tették az anyák ünnepét.

Magyarországon az ünnepet a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt honosította meg, a májusi Mária-tisztelet hagyományával összekapcsolva. Az első anyák napi köszöntést 1925-ben szervezték meg, majd három évvel később egy miniszteri rendelet a hivatalos iskolai ünnepélyek közé sorolta ezt a napot. Hazánkban május első vasárnapján köszöntjük az Édesanyákat.

Ünnepeljetek Ti is!

Május első vasárnapján sokféle módon lehet köszönteni az Édesanyákat. Próbáljatok meg saját kezűleg készíteni neki valamit, ezzel szerezhetitek a legnagyobb örömet. Fontos, hogy a készülődést tartsátok titokban, ha felnőtt segítségére van szükségetek, kérjétek meg Édesapátokat.

És még valami: ne feledkezzetek meg a NAGYMAMÁKRÓL sem! Az ajándék mellett beszéljétek meg apukátokkal, hogy vegyetek néhány szál virágot, és tanuljatok meg egy ünnepi köszöntőt. Összegyűjtöttünk néhány ismert és kevésbé ismert verset, hogy kiválaszthassátok a nektek legjobban tetszőt.

Az édesanya

Nincsen a gyermeknek
Olyan erős vára,
Mint mikor az anyja
Őt karjaiba zárja.

Nincsen őrzőbb angyal
Az édesanyánál,
Éberebb csillag sincs
Szeme sugaránál.

Nincs is annyi áldás
Amennyi sok lenne,
Amennyit az anya
Meg ne érdemelne.

Édesanyámnak

Ha csak egy virág volna,
én azt is megkeresném,
ha csak egy csillag gyúlna,
fényét idevezetném.
Ha csak egy madár szólna,
megtanulnék a hangján.
Ami csak szép s jó volna
édesanyámnak adnám.

(Létay Lajos)

Anyák napjára

Bokrétát kötöttem
Jó anyám napjára,
Örül a bokrétám
Minden egyes szála.
S azt mondatja velem
Illatos virágom:
Legyen áldás az én
Édes jó anyámon.

Édesanyám

Reggel óta tanakodtam,
Mit mondhatnék Tenéked,
Olyan szépet gondoltam ki,
Hogy elmondani nem lehet.
Nem találtam rá szavakat,
Még verset sem találtam,
Minden, amit elmondhatnék
Itt van egy szál virágban.

Virágosat álmodtam

Édesanyám,
virágosat álmodtam,
napraforgó
virág voltam álmomban,
édesanyám,
te meg fényes nap voltál,
napkeltétől
napnyugtáig ragyogtál.

(Ágh István)

Mama

Már egy hete csak a mamára
gondolok mindig, meg-megállva.
Nyikorgó kosárral az ölében,
ment a padlásra, ment serényen.

Én még őszinte ember voltam,
orditottam, toporzékoltam.
Hagyja a dagadt ruhát másra,
Engem vigyen föl a padlásra.

Csak ment és teregetett némán,
nem szidott, nem is nézett énrám,
s a ruhák fényesen, suhovam,
keringtek, szálltak a magosba.

Nem nyafognék, de most már késő,
most látom, milyen óriás ő, -
szürke haja lebben az égen,
kékitőt old az ég vizében.

(József Attila)